Archívum | január, 2012

Hidegvérrel – a könnyeket pótló eső

31 jan

A Truman Capote In cold Blood című regényéből készül 1967-es film végén van egy nagyon különleges jelenet, amiben a kivégzés előtt álló sorozatgyilkos minden érzelemtől mentesen beszél a lelkésznek az életéről és az apjához való viszonyáról, miközben kint zuhog az eső. Conrad Hall, a film operatőre úgy rendezte be a díszletet, hogy az esőgép mögött egy ventillátor fújjon az ablak felé, de éppen csak olyan erősen, hogy a vízpermetet nyomja arra rá, magát az esőt nem. Az ablakon lefolyó vékony vízcsíkok a világítással együtt viszont egy olyan látványt eredményeztek a férfi arcán, mintha az elérzékenyülve könnyezne: (GIF)

Ez a felvétel egyáltalan nem így volt tervezve, ezért Hall megmutatta Richard Brooks rendezőnek, akinek azonnal megtetszett, így egy rögtönzött próba után fel is vették. Tehát az, hogy a film egyik legemlékezetesebb beállításában a vizuális megoldással elsiratták az érzéketlen gyilkost, csupán egy véletlen baleset erdménye volt.

A teljes jelenet: http://www.youtube.com/watch?v=IVDxfDNq2VU

Reklámok

Kutyaszorítóban – furcsa élesség

31 jan

A Reservoir Dogs-ban volt egy ansnitt beállítás, ami szemet szúrt nekem, akkortájt, amikor a fogjul ejtett rendőr kettesben marad a beépített Mr. Orange -dzsel, aki annak ellenére, hogy maga is halálán van, próbálja tartani benne a lelket. (két verziót is megnéztem, de mindkettőben ugyanúgy jelent meg)

Az adja a kép furcsaságát, hogy az élesség nem egységes az egészet tekintve, konkrétan a kép közepén, egy függőleges vonal mentén jól kivehetően elkülönül két mélységélességi tartomány.  Olyan, mintha két képet illesztettek volna össze, mert nem tudták máshogy megoldani, hogy az előtér és a háttér egyszerre éles legyen, vagyis nem tudtak akkora mélységélességi tartományt létrehozni, amiben minden egyszerre élesen van jelen. Vagy lehet, hogy ebben az esetben is “split lens”-t használtak, aminek az egyik fele az előteret, a másik a hátteret tudta élesen mutatni egyazon képen belül, ezzel az apró szépséghibával.

Breaking Bad – szubjektív objektív

30 jan

Ez a képsor azt követi, hogy Waltert fogjul ejtették, egy sivatagba hurcolták, és az a pillanat látható rajta, ahogy éppen leveszik a fejéről a csuklyát, aminek következtében pár pillanatig nem lát a (számára) vakító fénytől: (GIF)

Ezt az érzést pedig úgy tolmácsolták a nézőknek, hogy a kamera végig Walter közelében volt (az elején még a zsákban is vele együtt), ezért úgyanúgy reagált, mint Walter maga, kiégett a felvétele, és csak lassan kezdett jól exponált képet mutatni (valószínűleg a rekeszt zárták kisebbre, vagy utómunka). Tehát ahelyett, hogy szubjektív kameraállásból, Walter szemszögéből mutatnák meg ezt az élményt (és ezzel a nézőpont-társítással indokolnák a vizuális hatást), kívülről mutatják a szereplőt, úgy, ahogy ő is éppen látja a világot, csak így még a színészi játékára is figyelhetünk, ami segíti a beleélést.

The Guard – megalapozónak körsvenk

29 jan

Egy jelenet felplánozásánál az az iratlan szabály, hogy valamelyik ponton (nem feltétlenül kezdőképnek) kell mutatni egy megalapozó beállítást, vagyis egy olyan tág képkivágást, amin a teljes helyszín, a főbb résztvevők valamint azok egymáshoz és környezethez viszonyított helyzete látszik. Ez az esetek többségében egy felső kameraállás, mert értelemszerűen onnan lehet a legjobban belátni egy teret, de vannak kivételes esetek, mint az A guardistában, ahol egy külsőben játszódó jelenetet ezzel a felvétellel kezdtek:

Mivel nem szerepelt a későbbiekben totálkép, ez tekinthető megalapozó beállításnak, annak ellenére, hogy nem felső és nem fix. De bármennyire is eltér a megszokottól, a feladatnak tökéletesen eleget tesz, sőt a szemmagasságba helyezett kamera közelebb hoz minket a szereplőkhöz, és mialatt egy teljes kört leíró, monoton svenket (és valamennyi fahrtot) végez, bemutatja a tökéletesen sivár, unalmas helyszínt és segít felterképezni a térbeli viszonyokat.

Life – plánváltás testblendével

29 jan

Sokszor ugyanabból a kameraállásból több képkivágásban is csinálnak felvételt, de ezek között nincs akkora méretbeli különbség, hogy ha egymásra vágnák őket, ne ugorjon a kép. Ezért azt szokták bevetni, hogy mindkét felvételen valamivel (ami mozog) egy pillanatra eltakarják a kamerát (testblende), és közben váltanak át a másik képre. Itt egy példa erre a Life-ból, noha nem lett benne tökéletesen megvalósítva, mivel a kitakarás az első képen nem teljes:

Sherlock – busz wipe

29 jan

A wipe cut (áttolás, törlés) az a fajta vágástechnika, amikor a soron következő kép többnyire oldalról bekúszik az aktuális képre, amíg el nem takarja azt. Ez eléggé feltűnő vágástípus, ezért hogy kicsit természetesebbé tegyék, mozgással szokták egybekötni, vagyis valami elmegy a kamera előtt, ezzel kitakarva a látványt (mint a testblendénél csak nem sötétül el a kép), majd ahogy elhalad, mögötte már a következő kép jelenik meg a takarásból (a kép széle az elhaladó tárgy széléhez van időzítve). Íme egy példa a Sherlockból: (GIF)

Ebben a vágás már csak a két összekötött helyszín tartalmából adódóan is meglepő volt, hiszen úgy tűnt, mintha a busz berontott volna a terembe, míg el nem haladt és fel nem tárta, hogy máshova kerültünk.

Breaking Bad – felhő átvonulás

29 jan

Sok külső helyszínt használnak ebben a sorozatban, mint az itt látható puszta közepét, ahol valószínűleg véletlenül vették fel a nagytotálban, ahogy átvonul felettük egy felhő, és egy pillanatra elsötétít mindent: (GIF, kicsit felgyorsítva)

Nem hiszem, hogy így tervezték volna (akár forgatókönyv szinten sem), hiszen az ehhez hasonló időjáráshoz kötött látványok elég kiszámíthatatlanok, viszont igencsak jól jöhetett nekik, mert a jelenet egyik legfeszültebb pillanatában használták fel, amikor Walter megmutatta sötét arcát, és erre jól rímelt az elsötétülő felleg. Mégse hiszem, hogy utómunkával hozták volna létre (ha megoldható egyáltalán), mert ahhoz túl eredetinek tűnik.