Tag Archives: film

Butterfly On A Wheel – a száguldó háttér

3 jan

(klikk a gifekért!)

Ezek abból a jelenetből részletek, mikor a házaspárnak gyorsan pénzhez kell jutniuk, különben a túszul ejtett gyerekük járja meg, így érthetően nagyon idegesek. Ez egy nagyváros utcáján játszódik, ahol nagy a nyüzsgés, amiből viszont muszáj volt kiemelni őket, és ugyanakkor érzékeltetni lelkiállapotukat, tehetetlenségüket. Erre ragyogó módszert alkalmaztak a készítők: a háttér látszólag elszáguld mögöttük – így abból semmi sem kivehető-, míg ők maguk egy helyben maradnak a képen, ezzel előtérbe kerülnek, és azt is bemutatják, ahogy “forog körülöttük a világ”.

Ha jól sejtem ezt technikailag úgy vitelezték ki, hogy a színészek egy hatalmas körfahrt közepén voltak, amin egy nagyobb fókusztávolságú objektívvel felszerelt – ezáltal kevesebb hátteret mutató – kamerát mozgattak sietősen, és emellett folyamatosan svenkelték is, hogy a téma mindig középen maradjon. A végeredmény pedig nagyon látványos.

Gun Crazy – az elszánt sofőr

12 dec

Ebben az 1950-es filmben az érdekes történetet ilyen és ehhez hasonló ötletes képi kivitelezéssel társították, ami egy egész élvezhető filmet eredményezett. Itt a főhős éppen egy rablásból menekül autóval, mindenre elszántan, ahogy az az atcán is látszik, amit a kormány mögül mutatnak, egy eléggé szokatlan, de látványos szögből.