Tag Archives: lencse

Barry Lyndon – NASA objektívvel a gyertyafényben

28 jan

1975-ös filmjében Stanley Kubrick jól ismert tökéletességre törekvése az adott kor hangulatának megidézésére irányult, ami a legmegfelelőbb helyszínek és kosztümök kiválasztása mellett a természetes megvilágítással történő forgatásban mutatkozott meg. Azonban ez korántsem olyan egyszerű, mint elsőre hangzik, ugyanis az esti felvételekhez, amik a kastélyok nagy termeiben játszódtak, a kornak megfelelően csak és kizárólag gyertyákat használtak világításnak. Ezeknek viszont jóval kisebb a fényerejük annál, mint amit a szokásos objektívek képesek lettek volna visszaadni a kép bebukása (alul exponáltsága) nélkül.

Ezt azzal oldotta meg Kubrick, hogy szert tett egy nagyon különleges Zeiss objektívre (pontosabban háromra), amit a NASA fejlesztett ki az Apollo Holdraszállás programhoz, és ami az f /0.7 értékkel az egyik legnagyobb fényerejű (fast lens= kisebb záridőt lehet használni vele) objektív volt, amit valaha gyártottak. (forrás: Stanley Kubrick – A Life in Pictures)

Ezek az 50mm-es lencsék fényképezéshez lettek kifejlesztve, így nem kis fejtörést okozott Ed DiGiulio-nak (Cinema Products Corp.), hogy fel tudja tenni a Kubrick által vásárolt Mitchell BNC kamerákra, de végül azok teljes átalakításával sikerült neki.

Sőt, Kubrick unszolására még egy vetítőgépből származó előtét-lencsével (Kollmorgen adaptor) a fókusztávolságukat is le tudta csökkenteni 36,5 mm-esre, úgy, hogy a fényerejük megmaradt f/0,7-en, ezzel pedig ezek lettek a filmtörténet valaha használt legnagyobb fényerejű objektívjei. Az egyetlen nehézséget az okozta, hogy mivel a gyertyafényes jeleneteket teljesen nyitott rekesszel forgatták, nagyon kicsi lett a mélységélességi tartomány, de az eredmény így is (vagy éppen ezért) gyönyörű lett:

The Untouchables – split lens az operában

18 jan

Ebben a remek filmben (itthon: Aki legyőzte Al Caponét) az operában játszódó jelenetnél található ez a (megalapózónak is tekinthető) beállítás, amiben a háttérben láthatjuk Al Caponét a páholyban, az előtérben pedig az énekest szűk szekondban profilból.

 

Egy ilyen beállítást az esetek nagy részében átélezéssel vettek volna fel, részben mivel könnyen irányítja a néző figyelmét, de leginkább azért, mert nem nagyon lehet olyan objektívet találni, amivel mindkét képsíkot élesen lehetne bemutatni. Ezt a problémát egy speciális lencsével (szűrőnek is lehet nevezni) oldották meg, amit split lens-nek hívnak, és nagyjából úgy működik, mint a bifokális szemüveg: a félkör alakú lencsét az objekív elé helyezve, az az egyik képsíkot eltorzítja oly mértékben, hogy éles legyen, és hatalmas mélységélességi tartomány érzetét keltse.

Vagy ez, vagy a videokamera.