Tag Archives: objektív

Limitless – bedrogozott séta hiperszéleslátóval

7 okt

Főhősünk épp az agyat serkentő drog hatása alatt áll miközben a forgalmas utcán sétál, és ezt az állapotát, hogy mennyivel több információ befogadására lett képes, vizuálisan egy nagyon széles látószögű szubjektív szemszögből készült felvétellel mutatják meg a nézőknek: (GIF)

A felvétel nem egyszerűen egy halszemoptikával készült, hanem három, egymás mellé helyezett, széleslátó objektívvel felszerelt kamera képének összeillesztéséből áll össze. Amiből ez egyértelműen kiderül, és ami egyben kimondottan furán is hat ebben a képi megoldásban az az, hogy a három képet nem tökéletesen illeszették össze, köztük van egy-egy (függőleges) térrészlet, ami kimaradt a látóterükből, ez pedig azt eredményezi, hogy a sétáló emberek egy pillanatra eltűnnek, mikor a le nem fedett részen mennek át.

Reklámok

Bokeh, bokeh everywhere…

7 okt

Korábban már volt szó erről, de álljon itt egy jó kis definíció: “A bokeh kifejezés az a jelenség, amely során a mélységélességen kívüli fénypontok homályos, elmosott peremű körök formájában jelentkeznek.” (Wiki) A keletkezett bokeh-k milyensége több dologtól is függ, ilyenek a fényforrás/a fényvisszaverő/tükröződő felület, a használt objektív fokusztávolsága és nem utolsó sorban az operatőr kreativitása. Íme pár példa (érdekes amúgy figyelni, hogy a a bokeh körvonala a blendének felel meg, így meg lehet állapítani, hogy az hány lamellás volt, illetve, hogy teljesen nyílt vagy kicsit zártabb állásban használták-e):

Az Elementary-ban egy széles szekondban a város fényei hozzák létre:

Az Alcatrazban autó ablakán lévő vízcseppek alkotják:

A Vegas-ban az előtérben lévő üvegek:

A Hugo-ban nehéz megítélni, de szépen hozzáadnak a jelenet hangulatához:

A Justified-ban a ellenfényes megvilágítás hangulatához ad egy kis többletet a színes foltokkal:

A Wilfredben egy esküvőn láthatóak, de szokatlanul homályosan, udvarral, ami valószínűleg promist vagy diffuse szűrőnek köszönhető:

A Ben and Kate-ben is esküvőn látjuk, az ilyen eseményeken használt díszítő világítások ideálisak egy szép bokeh-hoz:

A Grimm-ben fura, ferde elrendezésben vannak, ami valószínűleg a többféle irányban álló fényvisszaverő felületeknek tudható be:

A Fringe-ben több esetben pöttyösek, ami valamilyen szűrő miatt lehet:

A Sinbad-ban arcközeli mellett, a háttér díszítőfényei mosódnak el:

A Vexed-ben szép nagyok és gyönyörű mintát alkotnak a háttérben:

A Justified egy mésik jelenetében valamilyen növény belóghatott az előtérbe, mert annak a sziluettjét lehet látni a bokeh-ban:

Az eddigi legnagyobb bokeht pedig a Breaking Bad-ban láttam, egészen hatalmasat teremtettek, minden bizonnyal nagy fókusztávolságú (több 100 mm-es) teleobjektívet használva:

Split Lens a Louie-ban

7 okt

Ennél a beállításnál azonnal feltűnt, hogy valami nincs rendben, és egy kis vizsgálódás után rájöttem, hogy az élesség (pontosabban az életlenség) nem stimmel, eleve ekkora előtér-háttér tartományt egyszerre élesen mutatni nagyon szűk rekesszel és széleslátóval lehetne, de ez nem így készült. A kép bal oldalán, a háttérben látható Louie nagy mélységélességi tartományban, míg a jobb oldali előtérben David Lynch karaktere kis mélységélességben van, láthatóan elmosódottabb a háttér körülötte. Ezt pedig csak úgy lehet elérni, hogy noha a háttérre fókuszáltak, az objektívra egy más dioptriájú félkör előtétlencsét raktak, ami lehetővé tette, hogy az előtér is éles legyen

Breaking Bad – szubjektív objektív

30 jan

Ez a képsor azt követi, hogy Waltert fogjul ejtették, egy sivatagba hurcolták, és az a pillanat látható rajta, ahogy éppen leveszik a fejéről a csuklyát, aminek következtében pár pillanatig nem lát a (számára) vakító fénytől: (GIF)

Ezt az érzést pedig úgy tolmácsolták a nézőknek, hogy a kamera végig Walter közelében volt (az elején még a zsákban is vele együtt), ezért úgyanúgy reagált, mint Walter maga, kiégett a felvétele, és csak lassan kezdett jól exponált képet mutatni (valószínűleg a rekeszt zárták kisebbre, vagy utómunka). Tehát ahelyett, hogy szubjektív kameraállásból, Walter szemszögéből mutatnák meg ezt az élményt (és ezzel a nézőpont-társítással indokolnák a vizuális hatást), kívülről mutatják a szereplőt, úgy, ahogy ő is éppen látja a világot, csak így még a színészi játékára is figyelhetünk, ami segíti a beleélést.

Twelve Miles to Trona – szubjektív objektív?

28 jan

Ez a Wim Wenders által rendezett film a 2002-es Tíz perc – Trombita című rövidfilm összeállításnak része. A történetben egy férfi, miután tévedésből elég nagy mennyiségű drogos sütit felzabál, próbál a legközelebbi kórházig eljutni, hogy kimossák a gyomrát, de mivel a puszta közepén van, nem valószínű, hogy sikerülne neki mielőtt a drog hatása padlóra küldi. Utolsó pillanatban, mikor már vezetni sem tud, találkozik egy lánnyal, akinek a segítségét kéri, beül mellé majd elájul.

A kábítószer okozta hallucinációk megjelenését fokozatosan érzékeltették a színész játékával, és a szemszögéből felvett elmosodó-összecsúszó szubjektív kameraállásokkal. 

Ami viszont számomra eléggé meglepő volt, hogy egy ponton, mikor már teljesen szétesni látszik a férfi körül a világ, az objektív (vagyis külső, semelyik szereplőhöz nem kötött) kameraállásból is olyan módon látjuk a férfit, ahogy ő látja a világot, mintha ez a látványvilág már az ő személyével azonosulna. (a következő képekért kattintani kell)

Ez pedig noha nem indokolt, hiszen objektív kameraállásból “normálisan”, torzításmentesen kellene őt is látnunk, mégis a történet ismeretében teljes mértékben érthető, és elfogadható képi megoldás, hogy úgy látjuk őt, ahogy éppen érez.

Nothing Hill – nagy daruzás

19 jan

Nem hiszem, hogy különösebb jelentősége lett volna a cselekmény szempontjából, egyszerűen csak meglepően nagy (talán széleslátó/vario objektívvel kicsit felnagyították) daruzó mozgás volt ennek a jelenetnek a végén (GIF):

The Untouchables – split lens az operában

18 jan

Ebben a remek filmben (itthon: Aki legyőzte Al Caponét) az operában játszódó jelenetnél található ez a (megalapózónak is tekinthető) beállítás, amiben a háttérben láthatjuk Al Caponét a páholyban, az előtérben pedig az énekest szűk szekondban profilból.

 

Egy ilyen beállítást az esetek nagy részében átélezéssel vettek volna fel, részben mivel könnyen irányítja a néző figyelmét, de leginkább azért, mert nem nagyon lehet olyan objektívet találni, amivel mindkét képsíkot élesen lehetne bemutatni. Ezt a problémát egy speciális lencsével (szűrőnek is lehet nevezni) oldották meg, amit split lens-nek hívnak, és nagyjából úgy működik, mint a bifokális szemüveg: a félkör alakú lencsét az objekív elé helyezve, az az egyik képsíkot eltorzítja oly mértékben, hogy éles legyen, és hatalmas mélységélességi tartomány érzetét keltse.

Vagy ez, vagy a videokamera.