Archívum | Vizuális megoldások RSS feed for this section

Egy igazi kihívás a focus pullernek

26 Már

A Die Hard 3. része a sorozat talán legjobb darabja, rengeteg emlékezetes jelenettel, mint például ez itt:

Die Hard 3 - brutál élesség lekövetés

A rendőrőrsön a szaki éppen demonstrálni készül a terroristáknál lévő robbanóanyag erejét, amit úgy tesz meg, hogy egy gémkapocs kihajtogatott végén lévő vattát márt a veszedelmes folyadékba, hogy utána azt egy pórul járt irodai székre dobja. A folyamatot valamilyen makró technikával, és nagyon kis mélységélességgel vették fel, aminek kapcsán felmerült bennem, hogy egy ilyen borzasztó szűk, pár milliméteres témán tartani a fókuszt – még egy lassú mozgás esetén is -, nem lehetett kis feladat a focus pullernek, de a kiemelésével remekül irányítva tartották a nézők figyelmét, és érzékeltették a mutatvány kockázatosságát.

Reklámok

Gyönyörű keretes kompozíció

25 Már

Top Gear - gyönyörű keretes plán

Ez a Top Gear-re jellemző igényes képi világ egyik gyöngyszeme, a Jaguar E-type bemutatásának záróképe, melyben az út a képből távozó autóval épphogy látszik a fák alkotta ablakon át, amit remekül kiegészít a pipacsmező élénk színe és a szimmetriát megbontó ferdesége.

Tengelyugrások dramaturgiai jelentősége

10 nov

Két ember beszélgetésekor aranyszabály, hogy a köztük lévő optikai tengelyt nem szabad átlépni a kamerával, hogy a nézésirányok ne változzanak meg, és a nézők térbeli orientációja ne legyen összezavarva. Kivéve, amikor igen, és most nem a megengedett módszerekre gondolok, mint például az OT túloldalára történő átkocsizás. Két esetben is megfigyeltem, hogy mikor a szereplők közti beszélgetésben valami nagyobb fordulathoz értek, akkor ennek kihagsúlyozására szándékosan tengelyt ugrottak a készítők, talán annak érzékeltetésére vizuálisan, hogy beszélgetés tartalmának hatására a két szereplő máshogy néz egymásra.

Az egyik a Grimmből származik:

A másik a Homelandből:

Egyre népszerűbb a GoPro!

10 nov

Ez a kis action kamera már régóta rendelkezésre áll, és úgy tűnik egyre többen használják ki a benne rejlő lehetőségeket. Előnye, hogy kicsi, és a tartozékaival szinte mindenhez oda lehet rögzíteni, hátrány a képminősége, ami a beépített optikának, és a felbontásának (érzékelőjének) köszönhető (mondjuk a Hero 3-as már frankóbbnak tűnik). Mindenesetre egyből ki lehet szúrni, ha egy ezzel készített (általában nagyon látványos, különleges szögből készített) felvétel kerül képbe, mint ahogy arra volt példa a Sons of Anarchy-ban, egy üldözési jelenet során:

 

 

 

vagy a Primeval-ban, szintén egy motoros mutatvány látványosabbá tételének szándékával (ráadásul itt a totálokban nem is vették a fáradságot, hogy kiretusálják a képbe került kamerákat):

 

 

 

de meg mernék esküdni, hogy a Revolution-ben is ezzel készült a következő (statikus!) kép, ami pusztán azért, hogy nagyon széleslátó és teljesen a föld szintjére le lehet tenni, feleslegesnek tűnik:

 

 

 

Ötletes képváltási technikák

10 nov

Olyan eseteket gyűjtöttem össze, melyek nem a hagyományos élesvágást/átusztatást/blendézést használják, hanem kreatívabban oldják meg a képek közti váltást.

Az első példa a Grimmből származik, ahol egy totálban látjuk, hogy a vízesésen leesik egy hulla, és ezt kötik át egy közelibe, amin éppen tejet öntenek ki. A vágást a két látvány (vízesés-tejsugár) hasonlósága által megteremtett vizuális kapcsolat teszi ötletessé: (GIF)

Egy másik bevált módszer szerint a folyamatos kameramozgás köthet össze két különböző képet, helyet. A Mad Menből vett példán este az autóban elindul felfele a kameramozgás, és fokozatosan áttűnik a másnapi irodai képbe, amin ugyanolyan sebességgel mozgott a kamera, így (ha nem lenne a különbség ennyire egyértelmű) akár az az érzésünk is lehetne, hogy a második helyszín fizikailag az első felett helyezkedik el: (GIF)

Ennek egyik változata, mellyel szintén két kép élesvágással történő láthatatlan összekötését teszik lehetővé, a rántott svenk (whip pan), hiszen a gyors kameramozgás során a szemünk nem veszi észre a vágást, mivel a mindkét képen meglévő hasonló tempójú kameramozgás megteremti a kettő közti kapcsolatot. Erre a legtöbb példát a How I Met Your Mother-ben lehe látni a flashback-ek összekötésére, de ott maga a rántás általában egy külön felvétel, nem a hasznos anyaghoz kapcsolódik, mint itt, a Grimm-ből vett jelenetben: (GIF)

Hasonló módszert vetettek be a Raising Hope alkotói, csak itt még annyival furább a helyzet, hogy miután elindult a kameramozgás, a kép előterében lévő nő nem tűnik el olyan ütemben, mint mögötte a háttér, ezzel azt az érzetet keltve, mintha átkerülne a másik helyszínbe, csakhogy egy ponton a kamera mozgása miatt kikerül a képből, és ekkorra érkezünk meg a következő helyszínre. A nő lassabb eltűnését az indokolja, hogy amit éppen ír, azt kapja meg a fickó a másik képen: (GIF)

A kitakarást alkalmazó képváltó eljárásra már láthattunk korábban példát (https://kepesites.files.wordpress.com/2012/10/castle-kitakarc3a1ssal-plc3a1nvc3a1ltc3a1s.gif), de a Primeval-ban ezt nem egészen szokványosan használták, ugyanis az ember, aki bejött a kép előterébe, hogy lényegével testblendével biztosítsa mindkét képen az összeilleszthetőség zökkenőmentességét, nem takarta el teljesen a képet, nem adott tényleges testblendét, hanem csak egy wipe-ra lehetőséget, ami az ő alakjának vonalára illeszkedik. (GIF)

Emiatt van egy pillanat (pár frame), amikor a férfi testének két oldalán a két, összekötésre szánt képet egyszerre látjuk, ez pedig kicsit furán néz ki:

Az ilyen jellegő blendés képváltásra van egy ötletes példa a River-ből (a szubjektív kameraállást a jelenet szerinti riportkészítés indokolja): (GIF)

Még egy érdekes  példát ad két helyszín összekötésére a The Grey-ből vett jelenet, ami közvetlenül azután játszódik, hogy főhősünk repülőgépe lezuhant. Egy álomjelenetet láthatunk, melyben rég halott felesége mellett, takaró alatt fekszik az ágyban, majd egyszercsak hirtelen visszatér a valóságba, a hómező közepére. Nagyon hatásos, és váratlan megoldás a két helyszín (ágy-hómező) térbeli összekötése, és annak érzékeletése a feleség eltűnésével, hogy hogyan rántja vissza a valóság az álomból: (GIF)

Az utolsó példában maga a vágástechnika nem olyan különleges, egyszerűen kiégetik a képet (a blendézés párja), de az alkalmazása már annál inkább.  Az Alcatraz-ban sok flashback-et használtak a  rabok börtönéveinek bemutatására, és hogy már az átmenet során megfelelő hangulatba hozzák a nézőket, úgy vágtak a flashback-re, hogy a képet egy bezáródó börtönráccsal (és annak hangjával) animálták meg a túlexponáltságig: (GIF)

Top Gear – a Skyfall-ban Stig az autós kaszkadőr

7 nov

A Top Gear ismét meglepte rajongóit egy nagyszerű különkiadással, ezúttal az 50 éves James Bond franchise autóit vették górcső alá. Meríteni bőven volt miből, hiszen a legjobb autós akciójeleneteket köszönhetjük kedvenc brit kémünknek, ráadásul a kulisszák mögé is betekintést kapunk, ami külön izgalmas, mert a régebbi filmekben igen leleményes trükkökkel “csapták be” a nézőket (kedvencem a búvárautó modell és pezsgőtabletta esete). Néha azonban becsusszant egy-egy hiba is, ami egy ilyen léptékű produkció esetében nem is lenne meglepő, de ezek között is akadt igazi szarvas kategória, mint az oldalra fordított autóval menekülés jelenete, aminek az egyik felét utólag vette fel a second unit, és nem figyeltek egy apróságra:

Az újabb Bond filmekre viszont már a nagyobb költségvetés miatt a minél realisztikusabb akció a jellemző, így például megengedhetik maguknak, hogy egy jelenet kedvéért összetörjenek 10 vadiúj Audit. Amikor pedig mondjuk a színészek beszélgetnek egy autósüldözés közben, nem ósdi háttérvetítéssel, kaszkadőrökkel vagy platóskocsival veszik fel a jelenetet, hanem így:

Ez a kép a Skyfall forgatásán készült, ahol a színészek egy török piacon vágtatnak át a terepjáróban, és hogy csak az alakításra, és ne a vezetésre kelljen koncentrálniuk tettek az autó tetejére egy ketrecet, amibe a teljes irányító felület ki van helyezve, így a kaszkadőr-sofőr onnan tud vezetni, míg a színészeket az oldalt rögzített kamerák veszik. Ja, és a kaszkadőr nem más, mint az ex-Top Gear-es “tamed racing driver”, a Stig. Szóval bármennyire is ijesztő lehet a színészenek, hogy 100-zal száguldanak szűk utakon egy olyan autóban, amit ők nem tudnak irányítani, az mégiscsak megnyugtató tudat lehet, hogy a padláson maga Stig ül a kormány mögött.

Itt a különkiadás Skyfall-os részlete:

Luck – a beosonó kamera

7 okt

Ebben a jelenetben a maffiózó négyszemközt akar beszélni egyik emberével, ezért bemennek egy üres istállóba, a tréner pedig bezárja utánuk a tolóajtót, de úgy, hogy a kamera, ami a szereplőket kezdte követni, még éppen be tudjon osonni mögöttük, hogy bent tanúja legyen a beszélgetésnek. (GIF)

A készítők ráadásul azt a trükköt vetették be, hogy az ajtó csukódásának nyikorgó hangja nem szakad félbe, amikor az operatőr (nagy valószínűséggel egy steadicammel) belép utánuk az ajtón (nyilván abba kellett hagyni az ajtócsukást, amíg ő is beér), hanem folyamatosan hallatszik képen kívülről egészen a becsukódásig, így a felvételi technikából adódó elidegenítő effektusról sikeresen elterelték a nézők figyelmét.