Tag Archives: kameraállás

A Két félidő a pokolban rendesen fel van plánozva

7 okt

A társuk temetése közben Sinkovits ül a földön, és mesél a többieknek, amire többször is visszavágnak a jelenet közben, de minden esetben más plánban, más kameraállásból mutatják a szereplőt, így nem válik unalmassá a látvány:

Ugróvágáshoz túlzottan közel álló plánváltások

7 okt

Több esetben is szemet szúrt, hogy csak nagyon kis mértékben válzotattak plánméretet vagy kameraállást, ami az én szememnek már zavaróan hatott, és nem is teljesen világos, hogy szándékosan alkalmazták ezeket a megoldásokat, vagy egyszerűen kisebb bakikról van-e szó.

How I Met Your Mother:

Castle:

Game of Thrones:

Ebben a sorozatban már felfigyeltem arra, hogy ugyanabból a kameraállásból több fókusztávolsággal is vesznek képeket ( https://kepesites.wordpress.com/2011/12/08/game-of-thrones/ ), ami persze nem ritkaság, így lehet, hogy itt is ez törént, akkor viszont a baki az volt, hogy nem vettek a kettő közé vágóképet…

Ilyen helyzetekben szokták még alkalmazni a testblendével kitakarást ( https://kepesites.wordpress.com/2012/02/19/fringe-planvaltas-kitakarassal/ ), ami elrejti a két plán között a vágást, mint itt a Castle-ben: (GIF)

Ugyanakkor van, amikor egy ilyen megoldás nem tűnik zavarónak, mint itt a Grimm-ben, ami lehet, hoyg annak is köszönhető, hogy mindkettő szép, perspektivikus beállítás:

Egy másik esetben is hibahatáron van a váltás, konkrétan a Man On a Ledge-ben először a fickó kimászik a párkányra, a kamera pedig vele együtt megy egy szép követéssel az ablakon keresztül: (GIF)

Azonban utána egy szekondra váltásnál a kamera helyzetét mindössze annyira váloztatták meg, hogy az szemmagasságba kerüljön:

A háttér szerencsére elég sokat változik (több látszik az égből), ami javít a helyzeten, de ha oldalirányba is mozgatták volna a kamerát, akkor egyáltalán nem lenne zavaró a két kép közti apró hasonlóság.

Alcatraz – börtönhangulat

21 feb

A flashback-ek során a ’60-as évekbe ugrunk vissza, és mindig megtudunk valami apró dolgot a rabok sziklán töltött életéről. Ezek a leghangulatosabb részei a sorozatnak, ami a jó díszletnek és a kicsit fakó, hideg árnyalatú színezésnek köszönhető. Összehasonlításképpen íme egy napjainkban játszódó képrészlet, majd egy 50 évvel ezelőtti hangulatú:

A harmadik képet azért tettem a sorba, mert az előzővel ezek is egy -már korábban említett- fix kameraállású plánsort alkotnak , vagyis kis mértékű plánméret különbség van a két kép között, ami ahhoz kell, hogy mikor erre a helyre visszavágnak, egy kicsit másképpen mutathassák a ugyanazt témát, ezzel változatosabbá téve azt.

Fringe – plánváltás kitakarással

19 feb

A korábban említett vágástechnikára egy újabb példa:

A busz bejön a képbe, kitölti a látóteret, a kamera pedig ezt kihasználva körülbelül ugyanabból a pozícióból egy közelebbi képkivágásra vált át észrevétlenül (ami a kitakarás nélkül ugrana). Az ugrás érzete ugyan így is jelen van, csak kevésbé, mint nélküle, és szerintem még tökéletesebb lenne, ha a kitakaró felület homogénebb és sötétebb lenne.

Breaking Bad – szubjektív objektív

30 jan

Ez a képsor azt követi, hogy Waltert fogjul ejtették, egy sivatagba hurcolták, és az a pillanat látható rajta, ahogy éppen leveszik a fejéről a csuklyát, aminek következtében pár pillanatig nem lát a (számára) vakító fénytől: (GIF)

Ezt az érzést pedig úgy tolmácsolták a nézőknek, hogy a kamera végig Walter közelében volt (az elején még a zsákban is vele együtt), ezért úgyanúgy reagált, mint Walter maga, kiégett a felvétele, és csak lassan kezdett jól exponált képet mutatni (valószínűleg a rekeszt zárták kisebbre, vagy utómunka). Tehát ahelyett, hogy szubjektív kameraállásból, Walter szemszögéből mutatnák meg ezt az élményt (és ezzel a nézőpont-társítással indokolnák a vizuális hatást), kívülről mutatják a szereplőt, úgy, ahogy ő is éppen látja a világot, csak így még a színészi játékára is figyelhetünk, ami segíti a beleélést.

Life – plánváltás testblendével

29 jan

Sokszor ugyanabból a kameraállásból több képkivágásban is csinálnak felvételt, de ezek között nincs akkora méretbeli különbség, hogy ha egymásra vágnák őket, ne ugorjon a kép. Ezért azt szokták bevetni, hogy mindkét felvételen valamivel (ami mozog) egy pillanatra eltakarják a kamerát (testblende), és közben váltanak át a másik képre. Itt egy példa erre a Life-ból, noha nem lett benne tökéletesen megvalósítva, mivel a kitakarás az első képen nem teljes:

Twelve Miles to Trona – szubjektív objektív?

28 jan

Ez a Wim Wenders által rendezett film a 2002-es Tíz perc – Trombita című rövidfilm összeállításnak része. A történetben egy férfi, miután tévedésből elég nagy mennyiségű drogos sütit felzabál, próbál a legközelebbi kórházig eljutni, hogy kimossák a gyomrát, de mivel a puszta közepén van, nem valószínű, hogy sikerülne neki mielőtt a drog hatása padlóra küldi. Utolsó pillanatban, mikor már vezetni sem tud, találkozik egy lánnyal, akinek a segítségét kéri, beül mellé majd elájul.

A kábítószer okozta hallucinációk megjelenését fokozatosan érzékeltették a színész játékával, és a szemszögéből felvett elmosodó-összecsúszó szubjektív kameraállásokkal. 

Ami viszont számomra eléggé meglepő volt, hogy egy ponton, mikor már teljesen szétesni látszik a férfi körül a világ, az objektív (vagyis külső, semelyik szereplőhöz nem kötött) kameraállásból is olyan módon látjuk a férfit, ahogy ő látja a világot, mintha ez a látványvilág már az ő személyével azonosulna. (a következő képekért kattintani kell)

Ez pedig noha nem indokolt, hiszen objektív kameraállásból “normálisan”, torzításmentesen kellene őt is látnunk, mégis a történet ismeretében teljes mértékben érthető, és elfogadható képi megoldás, hogy úgy látjuk őt, ahogy éppen érez.