Tengelyugrások dramaturgiai jelentősége

Két ember beszélgetésekor aranyszabály, hogy a köztük lévő optikai tengelyt nem szabad átlépni a kamerával, hogy a nézésirányok ne változzanak meg, és a nézők térbeli orientációja ne legyen összezavarva. Kivéve, amikor igen, és most nem a megengedett módszerekre gondolok, mint például az OT túloldalára történő átkocsizás. Két esetben is megfigyeltem, hogy mikor a szereplők közti beszélgetésben valami nagyobb fordulathoz értek, akkor ennek kihagsúlyozására szándékosan tengelyt ugrottak a készítők, talán annak érzékeltetésére vizuálisan, hogy beszélgetés tartalmának hatására a két szereplő máshogy néz egymásra.

Az egyik a Grimmből származik:

A másik a Homelandből:

Ötletes képváltási technikák

Olyan eseteket gyűjtöttem össze, melyek nem a hagyományos élesvágást/átusztatást/blendézést használják, hanem kreatívabban oldják meg a képek közti váltást.

Az első példa a Grimmből származik, ahol egy totálban látjuk, hogy a vízesésen leesik egy hulla, és ezt kötik át egy közelibe, amin éppen tejet öntenek ki. A vágást a két látvány (vízesés-tejsugár) hasonlósága által megteremtett vizuális kapcsolat teszi ötletessé: (GIF)

Egy másik bevált módszer szerint a folyamatos kameramozgás köthet össze két különböző képet, helyet. A Mad Menből vett példán este az autóban elindul felfele a kameramozgás, és fokozatosan áttűnik a másnapi irodai képbe, amin ugyanolyan sebességgel mozgott a kamera, így (ha nem lenne a különbség ennyire egyértelmű) akár az az érzésünk is lehetne, hogy a második helyszín fizikailag az első felett helyezkedik el: (GIF)

Ennek egyik változata, mellyel szintén két kép élesvágással történő láthatatlan összekötését teszik lehetővé, a rántott svenk (whip pan), hiszen a gyors kameramozgás során a szemünk nem veszi észre a vágást, mivel a mindkét képen meglévő hasonló tempójú kameramozgás megteremti a kettő közti kapcsolatot. Erre a legtöbb példát a How I Met Your Mother-ben lehe látni a flashback-ek összekötésére, de ott maga a rántás általában egy külön felvétel, nem a hasznos anyaghoz kapcsolódik, mint itt, a Grimm-ből vett jelenetben: (GIF)

Hasonló módszert vetettek be a Raising Hope alkotói, csak itt még annyival furább a helyzet, hogy miután elindult a kameramozgás, a kép előterében lévő nő nem tűnik el olyan ütemben, mint mögötte a háttér, ezzel azt az érzetet keltve, mintha átkerülne a másik helyszínbe, csakhogy egy ponton a kamera mozgása miatt kikerül a képből, és ekkorra érkezünk meg a következő helyszínre. A nő lassabb eltűnését az indokolja, hogy amit éppen ír, azt kapja meg a fickó a másik képen: (GIF)

A kitakarást alkalmazó képváltó eljárásra már láthattunk korábban példát (https://kepesites.files.wordpress.com/2012/10/castle-kitakarc3a1ssal-plc3a1nvc3a1ltc3a1s.gif), de a Primeval-ban ezt nem egészen szokványosan használták, ugyanis az ember, aki bejött a kép előterébe, hogy lényegével testblendével biztosítsa mindkét képen az összeilleszthetőség zökkenőmentességét, nem takarta el teljesen a képet, nem adott tényleges testblendét, hanem csak egy wipe-ra lehetőséget, ami az ő alakjának vonalára illeszkedik. (GIF)

Emiatt van egy pillanat (pár frame), amikor a férfi testének két oldalán a két, összekötésre szánt képet egyszerre látjuk, ez pedig kicsit furán néz ki:

Az ilyen jellegő blendés képváltásra van egy ötletes példa a River-ből (a szubjektív kameraállást a jelenet szerinti riportkészítés indokolja): (GIF)

Még egy érdekes  példát ad két helyszín összekötésére a The Grey-ből vett jelenet, ami közvetlenül azután játszódik, hogy főhősünk repülőgépe lezuhant. Egy álomjelenetet láthatunk, melyben rég halott felesége mellett, takaró alatt fekszik az ágyban, majd egyszercsak hirtelen visszatér a valóságba, a hómező közepére. Nagyon hatásos, és váratlan megoldás a két helyszín (ágy-hómező) térbeli összekötése, és annak érzékeletése a feleség eltűnésével, hogy hogyan rántja vissza a valóság az álomból: (GIF)

Az utolsó példában maga a vágástechnika nem olyan különleges, egyszerűen kiégetik a képet (a blendézés párja), de az alkalmazása már annál inkább.  Az Alcatraz-ban sok flashback-et használtak a  rabok börtönéveinek bemutatására, és hogy már az átmenet során megfelelő hangulatba hozzák a nézőket, úgy vágtak a flashback-re, hogy a képet egy bezáródó börtönráccsal (és annak hangjával) animálták meg a túlexponáltságig: (GIF)

Ugróvágáshoz túlzottan közel álló plánváltások

Több esetben is szemet szúrt, hogy csak nagyon kis mértékben válzotattak plánméretet vagy kameraállást, ami az én szememnek már zavaróan hatott, és nem is teljesen világos, hogy szándékosan alkalmazták ezeket a megoldásokat, vagy egyszerűen kisebb bakikról van-e szó.

How I Met Your Mother:

Castle:

Game of Thrones:

Ebben a sorozatban már felfigyeltem arra, hogy ugyanabból a kameraállásból több fókusztávolsággal is vesznek képeket ( https://kepesites.wordpress.com/2011/12/08/game-of-thrones/ ), ami persze nem ritkaság, így lehet, hogy itt is ez törént, akkor viszont a baki az volt, hogy nem vettek a kettő közé vágóképet…

Ilyen helyzetekben szokták még alkalmazni a testblendével kitakarást ( https://kepesites.wordpress.com/2012/02/19/fringe-planvaltas-kitakarassal/ ), ami elrejti a két plán között a vágást, mint itt a Castle-ben: (GIF)

Ugyanakkor van, amikor egy ilyen megoldás nem tűnik zavarónak, mint itt a Grimm-ben, ami lehet, hoyg annak is köszönhető, hogy mindkettő szép, perspektivikus beállítás:

Egy másik esetben is hibahatáron van a váltás, konkrétan a Man On a Ledge-ben először a fickó kimászik a párkányra, a kamera pedig vele együtt megy egy szép követéssel az ablakon keresztül: (GIF)

Azonban utána egy szekondra váltásnál a kamera helyzetét mindössze annyira váloztatták meg, hogy az szemmagasságba kerüljön:

A háttér szerencsére elég sokat változik (több látszik az égből), ami javít a helyzeten, de ha oldalirányba is mozgatták volna a kamerát, akkor egyáltalán nem lenne zavaró a két kép közti apró hasonlóság.

Alcatraz – börtönhangulat

A flashback-ek során a ’60-as évekbe ugrunk vissza, és mindig megtudunk valami apró dolgot a rabok sziklán töltött életéről. Ezek a leghangulatosabb részei a sorozatnak, ami a jó díszletnek és a kicsit fakó, hideg árnyalatú színezésnek köszönhető. Összehasonlításképpen íme egy napjainkban játszódó képrészlet, majd egy 50 évvel ezelőtti hangulatú:

A harmadik képet azért tettem a sorba, mert az előzővel ezek is egy -már korábban említett- fix kameraállású plánsort alkotnak , vagyis kis mértékű plánméret különbség van a két kép között, ami ahhoz kell, hogy mikor erre a helyre visszavágnak, egy kicsit másképpen mutathassák a ugyanazt témát, ezzel változatosabbá téve azt.

Easy Rider – oda-vissza váltó vágás

Egy meglehetősen különleges vágástechnikát használtak több esetben is ebben a filmben: nagyobb történeti egységek elválasztásánál, vagy helyszínek megváltozásánál nem egyszerűen élesvágást használtak, hanem az előző és a következő képet felváltva mutatták kétszer-háromszor, mielőtt ténylegesen képet váltottak volna. Először mutatom külön a két összekötött képet, majd GIF-ben a vágást folyamatában: (a GIF színei nem helyesek)

Egy másik példa:

Mindkét esetben amúgy meg lehet figyelni a filmre jellemző beverést (lens-flare) is, ami akkoriban hibának minősült, de az alkotók ezzel szembementek, és művészi kifejezőeszközzé emelték.

Fringe – plánváltás kitakarással

A korábban említett vágástechnikára egy újabb példa:

A busz bejön a képbe, kitölti a látóteret, a kamera pedig ezt kihasználva körülbelül ugyanabból a pozícióból egy közelebbi képkivágásra vált át észrevétlenül (ami a kitakarás nélkül ugrana). Az ugrás érzete ugyan így is jelen van, csak kevésbé, mint nélküle, és szerintem még tökéletesebb lenne, ha a kitakaró felület homogénebb és sötétebb lenne.

Life – plánváltás testblendével

Sokszor ugyanabból a kameraállásból több képkivágásban is csinálnak felvételt, de ezek között nincs akkora méretbeli különbség, hogy ha egymásra vágnák őket, ne ugorjon a kép. Ezért azt szokták bevetni, hogy mindkét felvételen valamivel (ami mozog) egy pillanatra eltakarják a kamerát (testblende), és közben váltanak át a másik képre. Itt egy példa erre a Life-ból, noha nem lett benne tökéletesen megvalósítva, mivel a kitakarás az első képen nem teljes:

Sherlock – busz wipe

A wipe cut (áttolás, törlés) az a fajta vágástechnika, amikor a soron következő kép többnyire oldalról bekúszik az aktuális képre, amíg el nem takarja azt. Ez eléggé feltűnő vágástípus, ezért hogy kicsit természetesebbé tegyék, mozgással szokták egybekötni, vagyis valami elmegy a kamera előtt, ezzel kitakarva a látványt (mint a testblendénél csak nem sötétül el a kép), majd ahogy elhalad, mögötte már a következő kép jelenik meg a takarásból (a kép széle az elhaladó tárgy széléhez van időzítve). Íme egy példa a Sherlockból: (GIF)

Ebben a vágás már csak a két összekötött helyszín tartalmából adódóan is meglepő volt, hiszen úgy tűnt, mintha a busz berontott volna a terembe, míg el nem haladt és fel nem tárta, hogy máshova kerültünk.

Life – sutyiban egymásra fogott fegyverek a fal két oldalán

A nyomozók épp egy fagyiskocsis férfit kérdeznek ki, mikor Crews észreveszi, hogy van még valaki elbújva a kocsiban és fegyvert fog rájuk. Ezt pedig úgy mutatták meg, hogy a kamera áthalad a kocsi falán embertől-emberig, de valószínűleg nem a díszlettel machináltak, hanem két felvételből vágták össze wipe-pal: (GIF)

Sherlock – bonyolult kameramozgások, ötletes vágások

A 2/1-es A Scandal in Belgravia több szempontból is jó epizód volt, most a különleges kivitelezési technikáit emelem ki. (a dupla képen kívül mind GIF)

Szenzációs kameramozgásokat használtak benne, melyekkel tereket, és különböző idősíkokat kötöttek össze (1-2-3. GIF). Az első esetben a férfi visszaemlékezése közben egy fordulással kerülünk vissza a történés pillanatába, és csak ott ér véget a kameramozgás, ezzel segítve az átkötést. A másodikon a bealtatózott Sherlock küzd a droggal, amit szintén egy forgó kamerával mutatnak, ezzel a szédelgő állapotát is érzékeltetve, majd a hirtelen földhöz vágódáskor váratlanul kerülünk vissza a bűntény helyszínére, ahol viszont az ő jelenléte is a képzelgés része. A harmadikon  Sherlockot a bűntény levezetése közben látjuk, és ahogy magyaráz egy gyors guggolással (ami a kamera erszekedéssel követ) átkerül a bűncselekmény helyszínére és beles az autóba, de csak mint külső szemlélő, amit a kimerevített idő és szereplő is alátámaszt.

A maradék két GIF inkább a leleményes vágási megoldások közé sorolható, noha az elsőnél ez kicsit kérdéses. Ebben a jelenetben a még kábult Sherlockot látjuk, ahogy egy képzelt beszélgetés végén a megálmodott bűntett helyszínéről a valóságba, az ágyába tér vissza, amit ismét terekkel kötnek össze, de egy rendhagyó megoldással:  fokozatosan “ágyba fektetik” az álom helyszínén, úgy, hogy a végén még a kép fényei és színezete is egy éjszakai, gyérül megvilágított hálószobáéhoz hasonlítson, ezzel is hangsúlyozva a térváltást. Ez már valószínűleg csak az én szőrszálhasogatásom, de a dupla képen egymás mellé tettem az ágyba-fektetős szekvencia záróképét (szabadban, rögtönözve bevilágított) és a tényleges szobában ébredés képét (belsőben, rendesen bevilágított), hogy megmutassam mennyire eltérnek egymástól, noha ez a jelenet nézése közben egyáltalán nem zavaró, mivel ezeket a szembeötlő különbség miatt nem egymás után mutatták, hanem még egy álomképpel elválasztották.

Az utolsó GIFen a történet kis ellipsziseit, kihagyásait összesimító vágásra láthatunk példát, melyben Sherlock sorban hallgatja meg lehetséges ügyfeleit, akik többnyire zavartan ülnek a háttérben, míg ő az előtérben fel-alá járkál türelmetlenül, és minden alkalommal, mikor elhalad a kamera előtt, kitakarja a széken ülőket, akik kicserélődnek a következőre. Ezzel az állandó mozgásával egyrészt összeköti, folyamatossá teszi a cselekményt, noha időben ugrások történtek, másrészt az ugrások közti, lényegtelen helycseréket kihagyja az elbeszélésből, ezzel feszesebbé téve azt. A GIFen amúgy az utolsó ügyfél van, akiről meggondolta magát, és elvállalta az esetét, ebből a hezitálásból adódik az oda-vissza mozgása.